![]()
Ezen szülői vélemények a 2009-2010-es tanév végén kitöltött nyelviskola-fejlesztési kérdőívek alapján a nálunk tanuló gyerekek szüleinek beleegyezésével, de névtelenül kerülnek megjelenítésre.
"Két gyermekem jár a tanfolyamra, immár második éve. Sok ismeretre tettek szert játszva, és a megszerzett ismereteket alkalmazni is tudják: például utazás közben angolul megbeszélik, hogy milyen járművet látnak éppen, vagy állatokat, növényeket sorolnak fel angolul. Többször játszottak otthon "angolosat", amikor is eljátsszák az órán történteket. Az órán tanultak alapján önállóan is próbálnak tanulni (például számítógépen hallgatott más angol dalokat megérteni, elénekelni). Tőlünk szülőktől is elvárják, hogy időnként beszélgessünk velük angolul, vagy mondjunk meg egy-egy szót angolul. Időnként már önálló mondatszerkesztéssel is próbálkoznak - elég ügyesen."
"A gyermek angol nyelvi fejlődésével teljes mértékben elégedettek vagyunk, szeretnénk a tanfolyamot hosszú távon folytatni."
"Mivel mi több éve járunk már angolra, ezért azt mondhatom, hogy gyermekem szókincse nagyon sokat bővült. Ha aktívan nem is használja, de amikor angolul kérdezünk tőle valamit, és érti a kérdést, akkor válaszol is angolul. Ez szerintem nagyon jó. Nem fél megszólalni angolul."
"Számunkra nem is az angol nyelvi fejlődés volt az elsődleges szempont, hanem a tanulás szeretete, illetve a gyermeki látókör szélesítése. Ez tökéletesen sikerült. Szakmai szempontból a szókincs terén volt a leglátványosabb fejlődés."
"Koránál fogva (5 éves) még nem várható, hogy (angolul) mondatokban beszéljen, de a tanult szavakat (állatok, színek, számok stb.) nagyon jól elsajátította és alkalmazza őket. Játéknak fogja fel a tanulást és nagyon szeret "angolra" járni! Maximálisan elégedettek vagyunk az iskolával!"
"Elégedett vagyok. Sok szó ragad rá észrevétlenül is, és az angol szövegkörnyezetből kihallja, amit ismer."
"Megszerette a nyelvtanulást, lett egy készsége az angol nyelv felé, egy magabiztossága, nagyon szép kiejtése, korához képest bő szókincse."
© 2010 - Helen Doron Angol Gyerekeknek - Budapest 16. Kerület - Szülői vélemények








